Bemutatkozunk

 

Cégünk, az ATESTOR Kft. több, mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a vizsgálatok területén. Ez idő alatt számos egyetemi és magánkézben lévő vizsgálólabort szereltünk fel korszerű műszerrel, vizsgáló- és tesztberendezéssel. Filozófiánk, hogy ilyenkor nemcsak egy gépet adunk el, hanem mögé tesszük az elmúlt évek tapasztalatát és szaktudását is. Így partnereink számára hatékony segítséget tudunk nyújtani a vizsgálatok kivitelezésében.

 A testORG Projekt

Hazánkban eddig nem létezett olyan labor, ahol egyszerre minden fontos autóipari mérést el lehetett volna végezni, végeztetni. Az ideális labor felkutatása során, pedig gyakran ütközhettek abba a problémába, hogy nincs szabad kapacitás egy sürgős teszt elvégzésére. Így fel kellett deríteni, hogy melyik labor tudja elvégezni az adott mérést, vizsgálatot, illetve hol rendelkeznek szabad kapacitással. Ezt a több napos utánajárást, keresést, telefonálgatást, ajánlatkérést most megtakaríthatja. Ráadásul egy forintjába sem kerül. Hogyan?

A testORG Projekt több labor vizsgálati kínálatát összefogja, illetve saját maga is végez méréseket a rendelkezésre álló készülékekkel. Így a leggyakrabban felmerülő tesztigényekre rugalmas és gyors megoldást tudunk nyújtani. De az sem probléma, ha egy különleges vizsgálatra van szükség, mert munkatársaink és laborpartnereink nagy gyakorlattal rendelkeznek ezek kivitelezésében. Így egy ismeretlen, különleges szabvány szerinti tesztelés is egyszerűen megoldható.

 

Milyen vizsgálatokat végzünk?

  • BEVONAT KEMÉNYSÉGMÉRÉS
  • ÉGHETŐSÉG VIZSGÁLAT
  • FÁRASZTÓVIZSGÁLAT
  • FÉNYESSÉGMÉRÉS
  • HŐSOKK-TESZT
  • KEMÉNYSÉGMÉRÉS (FÉM, MŰANYAG)
  • KESTERNICH TESZT (SO2)
  • KLÍMATESZT
  • LESZAKÍTÁSOS TAPADÁSMÉRÉS
  • ÖSSZETÉTEL-ELEMZÉS
  • ÓZONTESZT (O3)
  • PAPÍRIPARI VIZSGÁLATOK
  • RÁZÓTESZT
  • RÉTEGVASTAGSÁG-MÉRÉS
  • SÓPERMET TESZT
  • SZAKÍTÓVIZSGÁLAT
  • SZÍNMÉRÉS
  • TEXTILVIZSGÁLATOK
  • UV-TESZT

 

"A vizsgálati feladat ismeretében Önnel közösen megtervezzük a tesz(tek)et, majd leszervezzük, elvégezzük őket. Komplett dokumentációt adunk magyar illetve angol nyelven, s mindez nem kerül többe mint a laborok díja."

testORG - vizsgálatok tesztre szabva!

KÉPZÉS

Reológia (MFI)

Itt találja a Reológia témakörében tartott eddigi képzéseink összefoglaló anyagait.

Főbb témaköreink:
Folyásindex-mérő berendezések (MFI)
MFI mérés elvégzésének a menete
Mérés kiértékelése
Termékminősítési reológia mérések